Felvillanyozó fejlesztések az autóversenyzésben a Micro Focus támogatásával

A Jaguar továbbra is a Micro Focus támogatásával javítja eredményeit a Formula E versenyben és az energiahatékonyságban.

A Jaguar TCS Racing csapat a harmadik évre is meghosszabbította együttműködését a Micro Focussal. A partnerség elindulásáról mi is beszámoltunk, a lelkesedés és fejlődés pedig azóta is töretlen.

Fej-fej melletti versenyben egy tisztább jövőért

A fenntarthatóság központi szerepet játszik mindkét cég stratégiájában. A Micro Focus vállalta, hogy 2050-re eléri a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátást, és ennek érdekében folyamatosan dolgozik azon, hogy hatékonyabbá tegye működését és csökkentse a károsanyag-kibocsátást az irodáiban és adatközpontjaiban. A törekvés részét képezi az is, hogy a saját és lízingelt járműflottájában elektromos autókra áll át a lehető legrövidebb idő alatt.

“Felvillanyozó fejlesztések az autóversenyzésben a Micro Focus támogatásával” bővebben
0

Forrester: vezető analitika a Micro Focus adatkezelő szoftverében

Elismerően nyilatkozott a Forrester a ControlPoint adatkezelési megoldásunkban működő, mesterséges intelligencián alapuló analitikáról, amely az elemző szerint két kategóriában is a legjobb.

A ControlPoint a strukturálatlan adatok kezelésében és felügyeletében segíti a vállalatokat. A teljes céges infrastruktúrán belül képes feltérképezni az adatokat, majd kategóriákba rendezi a dokumentumokat aszerint, hogy azok milyen jellegű információkat tartalmaznak. El tudja különíteni az értékes személyes adatokat és a szellemi tulajdont tartalmazó információk, illetve a redundáns, elavult vagy irreleváns adatokat. Azt is lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy ezeket az információkat előre meghatározott házirendek alapján a megfelelő módon kezeljék. A bizalmas információkat például nagyobb biztonsággal védett helyekre tehetik át, és akár titkosíthatják is, míg a kevésbé fontos adatokat archiválhatják vagy törölhetik. A megoldás segítségével a cégek így időt és tárhelyet, illetve ezen keresztül költségeket és erőforrást takaríthatnak meg.

“Forrester: vezető analitika a Micro Focus adatkezelő szoftverében” bővebben
+1