Az élen járunk eszközfelügyeletben és tesztelésben is

Az IDC nemrég elismerően nyilatkozott eszközfelügyeleti megoldásainkról, míg a Forrester az alkalmazásbiztonsági tesztelés terén sorolta a vezetők közé a szoftvereinket.

A Micro Focus számos területen kínál hasznos megoldásokat, és folyamatosan fejleszti termékeit, hogy azok hatékonyan támogassák a gyorsan változó és növekvő igényeket. Ennek sikerét bizonyítja, hogy a legnagyobb elemzők rendre a piacvezetők közé sorolják a Micro Focus szoftvereket a különböző szegmensekben. Megoldásaink ezúttal a végpontkezelés és az alkalmazásbiztonsági tesztelés területén teljesítettek kiemelkedően.

Hatékony eszközfelügyelet cégmérettől függetlenül

Az IDC friss elemzése arra mutatott, rá, hogy a kis- és középvállalatok számára ugyanúgy kihívást okoz a végfelhasználói számítástechnikai eszközök telepítése és kezelése, mint a nagyvállalatoknak. A kkv-k számára kritikus fontosságú, hogy megfelelően és biztonságosan tudják felügyelni a mobil eszközöket és PC-ket a céges hálózaton belül és kívül is. Az elemző cég 2020 októberi felmérése szerint idén világszerte a kkv-k 43 százaléka fogja növelni az egységes végpontkezelési megoldásokra fordított kiadásokat. Ennek oka, hogy ezeknek a szervezeteknek is egyre nagyobb szükségük van arra, hogy biztosítsák az eszközöket és az alkalmazásokat az alkalmazottak számára, akik egyre nagyobb arányban végzik távolról a munkájukat. Egyúttal pedig az is fontos számukra, hogy csökkenteni tudják az IT-szakembereik adminisztratív feladatainak mennyiségét.

Az IDC elemzői szerint a ZENworks programcsomag multifunkciós képességei a kisebb IT-csapatok számára is lehetővé teszik, hogy nagyobb mennyiségben kezeljenek különféle operációs rendszerrel működő eszközöket. Az elemző által megkérdezett ügyfelek között akadt olyan vállalat, ahol három- vagy négyfős informatikai csapatok kezeltek több száz vagy akár több ezer eszközt az integrált csomagban.

Az IDC a ZENworks erősségei között említi az analitikai képességeket. A Micro Focus ugyanis két éve felvásárolta a viselkedéselemző szoftvert fejlesztő Interset vállalatot. Ezt a fejlett megoldást több szoftverben alkalmazzák a portfólión belül, köztük a ZENworks család elemeiben is, ahol az eszközök naplóit elemezve a végfelhasználói viselkedésről is képes elemzést készíteni.

Szintén fontos előny az IDC szerint, hogy a Micro Focus széles portfóliót kínál, és nem csupán az eszközkezeléshez nyújt szoftvereket. A nagyobb ügyfelek számára ez komoly érték, mivel a legtöbben már jelentős összegeket fektettek különféle megoldásokba olyan területeken, mint például a személyazonosságok és hozzáférések kezelése, az adatközpontok biztonsága, az archiválás, a biztonsági mentés, a tartalomkezelés, a mesterséges intelligencia vagy a fájlkezelés és -nyomtatás.

Megkerülhetetlen az alkalmazásbiztonság

A Forrester arra hívta fel a figyelmet legutóbbi jelentésében, hogy az online betörések legfőbb okai 2020-ban a webes alkalmazásokat érintő támadások voltak. Ezért a statikus alkalmazásbiztonsági teszteszközök idén is kiemelten fontosak, hiszen azonosítják a sebezhetőségeket a szoftverekben. A megoldásoknak azonban igazodniuk kell a fejlesztői folyamatokhoz, és támogatniuk kell a biztonsági szakembereket abban, hogy már a szoftverfejlesztés korai szakaszában tudják azonosítani, priorizálni és javítani a sérülékenységeket.

Az elemző cég kiemelte a jelentésében, hogy a Micro Focus harmadik felekkel történő integráción keresztül bővíti a felhasználói lehetőségeket. „A Fortify elérhető helyben használható megoldásként és SaaS modellben is. Ez utóbbi teljesen automatizálható a vizsgálatok elvégzéséhez, de a jelentés szükség esetén kiegészíthető a Micro Focus biztonsági szakértőinek elemzésével. A vállalat teljes alkalmazásbiztonsági csomagot kínál számos megoldással, beleértve a dinamikus alkalmazásbiztonsági teszteszközt (Micro Focus WebInspect), amely kombinálható a Fortify megoldással, hogy egységes elemzés és analitika készüljön. Ezenfelül a Micro Focus támogatást és plug-int biztosít számos, harmadik fél által készített biztonsági eszközhöz, így ezek eredményei is a Fortify irányítópultján jelennek meg. A cég továbbá tréningplatfromot is kínál SecureCodeWarrior néven, amely kontextusba helyezve, játékelemek alkalmazásával tanítja meg a szükséges tudnivalókat.”

A Forrester arra is kitért, hogy a Fortify erős nyelvi támogatást és IDE integrációt kínál, amelyek valós időben azonosítják a hibákat. A referenciaügyfelek az erősségek között említették továbbá a Fortify megfelelő API-jait és egyszerű kezelhetőségét.

0

Vélemény, hozzászólás?