Ingyen szoftverrel segítjük a cégeket

Az ön vállalatának is egyik napról a másikra kellett átállnia távmunkára a világjárvány miatt? Gondot okoz a biztonság fenntartása az új körülmények között? Engedje meg, hogy segítsünk!

A szervezetek számos különféle biztonsági problémával szembesültek az elmúlt időszakban a koronavírus következtében megváltozott körülmények miatt. Aki csak teheti, otthonról dolgozik, így azonban a cégek informatikai és IT-biztonsági szakembereinek sokkal nehezebb ellenőrizniük és biztonságossá tenniük a kollégák otthon használt eszközeit.

A Micro Focus azzal kívánja megkönnyíteni a helyzetet, hogy ingyenesen elérhetővé teszi egyes szoftvereit, amelyek segítenek egyszerűsíteni ezeket a feladatokat és csökkenteni a kockázatokat.

A képen beltéri, ablak, személy, férfi látható

Automatikusan generált leírás

Az egyik legfontosabb terület a távolról dolgozó alkalmazottak azonosítása, hiszen így nehezebb ellenőrizni, hogy az adott felhasználó valóban az-e, akinek kiadja magát, vagy esetleg egy kiberbűnöző, aki megszerezte a gyanútlan munkavállaló belépési adatait, és így akar adatokat lopni a cégtől. Ezért érdemes többlépcsős azonosítást bevezetni, és a felhasználónév + jelszó kombináció mellett egyéb hitelesítési formákat bevetni. Kötelezhetjük például a munkavállalót arra, hogy a cég bizalmas információit csak akkor tudja elérni, ha a fentiek mellett egy kódot is megad, amelyet a telefonjára küldtünk. Az ilyen azonosítási módszerek együttes menedzselése természetesen nagyobb terhet jelent az informatikai csapat számára, jól kezelhetők együtt azonban egy olyan keretrendszerben, mint a NetIQ Advanced Authentication – amelyet most július 31-ig térítésmentesen használhatnak a vállalatok.

Számos felhasználónak arra is szüksége lehet a mindennapi munkájához, hogy az üzleti működés szempontjából kritikus fontosságú host és mainframe rendszerekhez hozzáférjen az otthonából is. A július 31-ig ingyenesen használható Micro Focus Host Access for the Cloud az ilyen rendszerekhez is biztonságos, böngészőalapú hozzáférést tesz lehetővé anélkül, hogy az alkalmazottnak külön szoftvert kellene ehhez telepíteni a számítógépére. Így mindenki gyorsan és hatékonyan végezheti a munkáját.

Szintén nagy segítséget jelenthet a Filr, amit „vállalati felhasználásra szánt Dropbox megoldás” néven is emlegetnek.  Ezzel az eszközzel a felhasználók bármilyen eszközről elérhetik és megoszthatják a céges dokumentumaikat, miközben a fájlok az eredeti helyükön maradnak, így a rendszergazdák a meglévő tűzfalakat és hozzáférési jogosultságokat használhatják a biztonság fenntartásához. Ezt a szoftvert egészen szeptember 30-ig térítésmentesen vehetik igénybe a vállalatok.

A megoldásokról, illetve az ajánlat részleteiről itt olvashat bővebben.

0

Vélemény, hozzászólás?